Málta

Málta szigetei a Mediterrán-tenger közepén található, az egyik legnagyobb kultúrával, történelemmel rendelkezik a világon. 316 négyzetkilométeres területével Málta szigetei az egyik legkisebbnek számít, mégis az egyik legsűrűbben lakott ország. A szigetvilág közül csak a 3 legnagyobb – Málta, Gozo és Comino – szigeten élnek emberek. Az országban mégis 67 önkormányzat található, 53 Máltán és 14 Gozo-ban. A sziget irigylésre méltóan Afrika és Európa között helyezkedik el, 93 km-re Szicília és 288 km-re Líbia partjaitól. Fővárosa Valetta és a szigetvilágban megközelítően 420,000-en laknak.

Málta a legnagyobb a 3 sziget közül és történelme ennek a szigetnek a legvonzóbb a turisták számára. Gozo, a második legnagyobb sziget inkább falusias környezetet testesít meg, nagy földterületekkel és nyitott tereivel. Comino, a szinte lakatlan sziget pedig gyakori turista célpont az egy napos túrázók számára. A látogatni vágyóknál elsődleges igény lehet a mediterrán éghajlat, amely hosszú forró nyarakat és enyhe teleket jelent, így Málta a remek elhelyezkedésének köszönhetően mindenki számára kedvező utazást kínálhat. Pár szóval jellemezve a várost a turisták szemszögéből: hatalmas strandok, pezsgő éjszakai élet és 7000 éves színtiszta történelem. Málta 27 kilométer hosszú, és 14 km széles. Gozo pedig 14km hosszú és 7km széles, míg a többi sziget méterben számolandó csak.

Malta tengerpart

Málta mesés tengerpartja

Málta Szigetei

  • Málta: terület: 243 km2, népesség: 382 000 fő
  • Għawdex (Gozo): terület: 68,7 km2, népesség: 31 000 fő
  • Kemmuna (Comino): terület: 3,5 km2, népesség: 4 fő
  • Kemmunet (Cominotto vagy Cominetto): terület: 0,25 km2, lakatlan
  • Il-Gżira ta’ Manwel (Manoel-sziget, Manoel Island): terület: 0,2 km2, lakatlan. Marsamxett öbölben található
  • Filfla: terület: 0,06 km2, lakatlan sziget. Az arab Filfel(bors) szóból kapta a nevét. Málta szigetétől 5 kilométerre délre található.
  • Il-Gżejjer ta’ San Pawl (másik nevén Selmunett; Szent Pál-sziget, St. Paul’s Island): terület: 0,01 km2, lakatlan sziget. Szent Pál öbölben található. A nevét onnan kapta, hogy Szent Pál hajótörést szenvedett 60-ban a szigetnél. 1845-ben egy szobrot állítottak az apostol tiszteletére.
  • Il-Ġebla tal-Ġeneral (Generális-szikla, Fungus Rock): lakatlan. Generális-sziklai gyík-ról kapta a nevét, amely csak itt él. A sziget természetvédelmi terület és turisták által nem látogatható. 50 méterre található Dwejra partjaitól.

Málta térkép

Málta megközelítése

Málta Repülővel: Máltának saját légitársasága van, az Air Malta.  Az Air Malta, a Ryanair és a Wizzair  is indít járatokat Budapestről Máltára. A nemzetközi repülőtér Gudja és Luqa falvak között található, 10 km-re Valettától. A Máltai Nemzetközi repülőtér kódja MLA.

Hajóval: Számos hajójárat indul a Máltára Szicíliából, Olaszország(Livorno, Salerno, Civitavecchia, Palermo, Genova) számos kikötőjéből és Tuniszból.

Málta kikötője a valettai Nagy kikötő( más néven Valetta Waterfront). A városon kívül található. A Lascaris rakpart meg lett nagyobbítva és vámmentes hajókikötőnek lett nyilvánítva.  A kikötőben poggyászkezelő, teherhordó, étkezési lehetőség rendelkezésre áll a turisták számára. Lehetőséged van a helyszínen taxit vagy buszt bérelni.

malta

Máltán való közlekedéshez

Máltának (már) nincs vasúthálózata, helyette a jól működő busz szolgáltatást lehet igénybe venni. Majdnem az összes busz kezdő- és végpontja Valetta városa, így ha nem Sliema, St Julian, vagy Paceville-ben van a szállásod, ha nem egy picit messzebb a szigeten, akkor eléggé zűrös lehet a közlekedés a buszokkal. Erre nyújthatnak vigaszt számodra az autó bérlési lehetőségek. Figyelve az árakat itt se drágább, mint más tengerparti üdülőhelyen. Tehát olyan 10-12 ezer forintért/nap lehetőséged van családi autót bérelni.

Buszok: Málta “öreges” buszai, már maguk történelmi látványosságok, hiszen megközelítőleg 50 évesek. A legtöbbjük nem igazán kényelmes, viszont nagyon olcsó. A legolcsóbb fuvar 47 cent, míg egy hosszabb út 1,3 euró környékén van. Lehetőséged van 1,3,5,7, napos bérletet is venni a buszokhoz, ha gyakran szeretnéd használni ezt a fajta szolgáltatást.  A buszon a vezetőtől igényelheted ezeket a bérleteket. Kora reggeltől késő estig, talán 10 óráig közlekednek(10 óra után csak a népszerűbb részeken közlekednek a járatok, mint Paceville).

Taxi: Málta fehér taxijait már az utcán is felismerheted, de figyelmeztetlek nem olcsó mulatság. Próbálj meg lefaragni az árból, hogy rábeszéled a sofőrt egy számodra kedvezőbb ajánlatra és bizonyosodj meg róla, hogy a mérőóra is pörög. Hasonló a probléma, mint Cipruson, ahol szintén nem szeretik a taxisok használni a mérőórát. A fekete taxik olcsóbbak, de előre kell foglalnod (+356 2137 4141). Azért olcsóbb a fekete taxi, mint a fehér, mert ezeket a taxikat előre kell foglalnod közvetítő cégeknél és fix árral dolgoznak, míg a fehérek rámondásra dobálják az árakat, sőt a mérőóra nem használata is érdekes számokat jelenthet.

Jó tudni: A repülőtéren és a kikötőnél is vannak taxi jegyirodák, fülkék. Itt kell vásárolnod magadnak jegyet a taxihoz. Ezek a jegyárak fixek és célállomástól/távolságtól függően változnak az árak(10-30 euró). A taxi szolgáltatás 24/7-es és nem kell előre lefoglalnod. A repülőtérnél a vásárolt jegyet leadod a taxisnak(ahogy kimész balra található a taxi parkoló, tehát még a szemben található autós parkolóig se kell elmenned). Az árakat a reptérhez itt tudod megtekinteni. A taxi jegy vásárlásakor és a taxiba való beszálláskor jó pár kamera veszi az eseményt, ezzel biztosítva mindkét fél védelmét.

Megközelítőleges időtartam a repülőtértől.

  •  Sliema /  St Julians /  Valletta területek   =30 perc
  •  Szent Pál öböl /  Xemxija  / Rabat területek  = perc
  •  Mellieha /  Marfa / Cirkewwa területek =  60 perc

Kompok: Autókat is szállító kompjáratok a két nagy szigetet kötik össze. Ċirkewwa(Málta szigetének északi részén, egy kikötő város) és Mġarr(Gozo kikötő városa) közötti járatok 45 percenként indulnak és megközelítőleg fél óra alatt érnek át a másik szigetre.

Kishajók: Csak személyeket szállítanak Valetta környező városaiban(Birgu, Gżira, Kalkara, Senglea, Sliema ) lehetséges ez az utazási mód.

Malta1

Málta által használt nyelvek

A hivatalos nyelv a máltai és az angol. Az olasz széles körben elterjedt, megértik és a meglehetősen sokan beszélik is. Francia nyelvet használó máltaiak száma is magasabb a megszokott átlaghoz képest. A törvény szerint a hivatalos dokumentumoknak olasz és máltai nyelven íródott példányban is meg kell lenni. A rádióadások mindkét nyelven sugároznak. A máltaiak eléggé barátkozósak, így szeretnek beszélgetni mindenkivel és elvárják, hogy megértsd amit mondanak. Ez azért is van, mivel jó pár európai nyelvet beszélnek és így úgy érzik, hogy másoknak se nehéz megtanulni az olaszt, franciát vagy az angolt.

Málta fizetőeszköze

Málta is az eurózóna része, így a hivatalos eszköz náluk is az euró, 2008 óta.

Málta látnivalók

Búvárkodás Máltán:

Málta remek lehetőséget kínál a tengeri búvárok számára. Jó pár utat szerveznek évente Magyarországról is, viszont lehetőséged van igénybe venni jó pár búvár bázis ajánlatát. Barlangok és roncsok szerelmeseinek ajánlott a szigetvilág, hiszen a Földközi-tenger mélységéből és fontosságából adódóan jó pár hajót és barlangot adott a búvárok számára. Eléggé egzotikus árakat kínálnak, viszont maga a kínálat is pazar.

Pár ismertebb roncs nevet had említsek meg nektek, melyekhez szerveznek merüléseket:

  • Blenheim: Egy Blenheim bombázó roncsa 42 méter mélyen fekszik a Földközi-tengerben. A roncs már nem a régi fényében tündököl és a halak is megfogyatkoztak a környéken, viszont a mélység a ronccsal együtt adhat némi okot a kíváncsiságra.
  • HMS Maori: 1941-ben elsüllyedt hadihajó, amely a könnyű búvárok számára kedvező mélységben, 13-18 méter körül fekszik. A roncs nagy részét iszap fedi és ezért a látótávolság is hagy némi kívánni valót maga után, de a közeli tengerfelszín és a roncs kettős hatása miatt az élővilág is jobban szereti, mint a Blenheim területét. Partról is lehet merülni a helyet, hiszen a Szent Elmo erődnél ajánlott a hely megmerülése.
  • Carolita uszály: Az uszályt egy torpedó süllyesztette el 1942-ben. 12-22 méter mélyen fekszik a tengerfenéken, számos kórházi ágy, tolószék és más tárgyak társaságában.
  • Rozi vontatóhajó: A Rozi vontatóhajó 1991-ben süllyedt el Cirkewwa közelében. Partról szokták merülni a 36 méter mélyen található roncsot, amelynél még az élővilág nyomait is láthatjuk.
  • Um EL Faroud hajót búvárkodási célból süllyesztették el, miután egy robbanást követően a hajó szinte kettétört és 9 ember vesztette el az életét.
  • Karwela és Cominoland: 2006 augusztusában süllyedt el a 2 komphajó.
  • P29 üzemanyagot szállító hajó: mesterségesen süllyesztették el 36 méterre Málta partjaitól.

Magyar Nagykövetsége Máltának

Érdemes tudni, hogy Magyarországnak a sziget világban nincsen nagykövetsége, ezért a Római nagykövetség hatálya alá tartozik Málta is.

Via dei Villini 12/16, 00161 Rome, Italy
Tel: 0039 (06) 4402032
Fax: 0039 (06) 4403270
Email: mission.rom@kum.hu
Website: www.mfa.gov.hu

Málta időjárása

Az itt látható értékek átlagos értékeket jelentenek, szóval több éves méréseknek köszönhetően jöttek össze ezek az értékek Málta időjárási átlaghőmérsékletére, melyek Celsius fokban vannak megjelenítve.

Jan  Febr  Márc  Ápr  Máj  Jún  Júl  Aug  Szept  Okt  Nov  Dec
Legmagasabb 15 16 17 19 23 28 31 31 28 25 20 17
Legalacsonyabb 10 10 10 12 15 18 21 22 20 17 14 11

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Vatikán Múzeum

A Vatikán Múzeum (olaszul: Musei Vaticani) Vatikán városában(államában) található és több kisebb múzeumot foglal magában. Az itt található gyűjtemény a világ legértékesebb Rómához kapcsolódó gyűjteménye, mely már az ókortól kezdve felhalmozott régészeti kincseket mutatja be a látogatók számára. Felsorolni is nehéz az itt található népekkel foglalkozó kincseket, így ezt meghagyom mások számára, mert ehhez egy […]