Kréta

Kréta (Κρήτη / Kriti, néha “Krete” az angoloknál)a legnagyobb görög szigetek közül, a Krétai-tenger és a Líbiai-tenger határolja. Kréta megközelítőleg 260 km hosszú és 60 km széles. A sziget 4 prefektúrára, területre osztható: Chania, Rethymno, Heraklion, Lassithi  . A görög szárazföldtől alig 160 km-re található, domborzata változatos, leginkább hegyek és völgyek váltják egymást a szigeten. Népessége megközelítőleg 650 ezer fő, így nem csak a nap, víz és homok szóval jellemezhetjük a szigetet, hanem sűrűn lakott területnek is. Kréta leginkább a kristálytiszta vízérről, strandjairól és szélsőséges földrajzáról ismert, de természetesen nem szabad elfeledkezni a sziget történelméről, mely már több évezredre nyúlik vissza. Az északi oldal a turizmusra alkalmas terület, mivel a déli részeket nehéz megközelíteni, így a buszjáratok is ritkábbak errefelé. Amennyiben egyszer ellátogatnál Krétára, akkor egy biztos, fel fogod ismerni a római, velencei és török fennhatóság alatt épült épületeket, melyek meghatározzák Kréta jellegzetes karakterisztikáját. Egy sziget, ahol az építészeti remekművek olyan látképet mutatnak be, melyet nehéz szavakba foglalni.

kreta chania

Chania városa – Kréta

Kréta megközelítése

Repülővel: Kréta 3 fő repülőtérrel rendelkezik:

  • Nikos Kazantzakis Heraklionban. Mivel ez a  repülőtér nagyon közel van a sziget fővárosához, így próbálják átköltöztetni a sziget belseje felé Kasteli-hez, délkeletre Heraklion-tól. Ez a kis repülőtér a város északkeleti részén található.
  • Daskalogiannis katonai repülőtér Chania-ban. A Chania repülőtér sokkal kisebb és kevésbé forgalmas, mint a sziget fő repülőtere, Nikos Kazantzakis. Az északnyugati részen található Krétának.
  • Sitia-ban nemrégiben épült egy repülőtér, amely leginkább az Athéni járatok nagy részét tudja fogadni.

Napi járatok indulnak athéni repülőtérről az Olympic Air, Aegean Airlines, és Athens Airways társaságok járatai a heraklioni repülőtérre(45 perces út) és Chania-ba. A Sky Express légitársaság a Sitia-i repülőteret használja. A júliusi és az augusztusi hónapokban az Astra Airlines indít járatokat Thessaloniki-ből(90 perces út) Heraklion-ba és Chania-ba. Áprilistól egészen novemberig a legtöbb európai repülőtérről indítanak a légitársaságok (charter) járatokat Heraklion és Chania repülőtérre. Heraklion repülőtér napi járatokat indít Rodoszba(60 perces út).

Hajóval Krétára: Lehetőséged van megközelíteni a szigetet  Piraeus-ból Heraklion-ba, Rethimno és Chania kikötőbe Thessaloniki-ből és a Kükládok szigetekről Heraklionba.

Kreta Spinalonga

Spinalonga szigete – Kréta

Kréta népszerűbb városai:

      • Heraklion (Iraklion vagy Candia) — A sziget legnépesebb városa és fővárosa, a mesés régészeti csoda, Knosszosz  épületegyüttes birtokosa. Nem a legelbűvölőbb város a szigeten, köszönhetően a logikátlan építkezési stílusa miatt. Az óváros számos ismertebb régi templomainak és épületeinek nagy része sajnos már nem megtekinthető. A kikötőjét(tengerjáró és komphajó kikötő) velencei fal és erőd védi.
      • Agios Nikolaos —A Lasithi prefektúra elbűvölő fővárosa. Az óváros nagy része, még épségben van és régebben az európai tinik, leginkább a britek kiemelt szórakozó helye volt. Napjainkban már csak pár disco típusú épület van a városban.
      • Chania (Haniá) — A Chania prefektúra fővárosa és legnagyobb városa. Szerencsére az óváros nagy része megmaradt az utókornak. Kiemelt fontosságú kikötővel rendelkezik. A kikötőben található egy velencei világítótorony és egy török mecset. Az óvárosban látható épületek nagy része a velencei és a török fennhatóság alatt épült, beleértve a pár korosabb Hamman-t(török fürdő).A Souda-öböl nem messze helyezkedik el a várostól, ami kiemelt NATO tengerészeti bázis. A városban gyakran futhatsz össze amerikai tengerészekkel, ami furcsa lehet számodra, hiszen amerikai turisták nem igazán szeretik Kréta szigetét.
      • Chersonissos (Hersonissos) — Egy elbűvölő kis kikötő város télen, míg nyáron népszerű turista célpont. Pár szórakozóhelyet fedezhetsz fel a településen bolyongva, de nem annyira népszerű a bulizós társadalom számára, mint a szomszéd Malia.
      • Elounda — régebben egy kis halászfalu szerepét töltötte be, de napjainkban olyan sztárok látogatják, mint Brad Pitt vagy Angelina Jolie. A hely számos 4 és 5 csillagos luxus villának és hotelnek ad otthont Az Elounda-öbölben helyezkedik el a Spinalonga szigettel egyetemben, ahol egy volt erődítmény található, amit lepra telepnek is használtak. A város a téli hónapokra bezár jó pár más faluval egyetemben, mivel a téli turizmus nem tud elég bevételt termelni, hogy megélhessenek belőle a helybéliek.
      • Chora Sfakion — part menti város fehér házakkal. Kréta délnyugati részén helyezkedik el.
      • Ierapetra —A legdélebbi városa Európának és az egyik legszebb és leghosszabb homokos tengerparttal rendelkezik a szigeten. Egy velencei korban épült erőddel is büszkélkedhet.
      • Malia — Napjainkban a sziget buliközpontja és leginkább a fiatal turisták számára népszerű. Igazából ez a terület leginkább az igénytelen turisták fellegvára, hiszen éjjel-nappal részeg turistákba botlik az ember méterről méterre. Az utcák tele vannak szórakozóhelyekkel, kávézókkal és bárokkal, és az éttermek leginkább mexikói, indiai és brit konyha ínyencségeit vonultatják fel az ide látogatók számára. Még Mcdonalds és KFC is akad  Malia-ban. Nyáron tömve van a fiatal turistákkal, míg telente egy szellemváros.
      • Rethymno — A Rethymnon prefektúra fővárosa mesés óvárossal. A leginkább labirintusos elrendeződésű utcák a gyalogosok számára épült, így autókat nem igazán tűri meg a város. Az óváros egy hatalmas velencei erőd lábánál kapott helyet.
      • Sitia — közepes kikötőváros a sziget keleti sarkában. Itt lehetőséged van eljutni olyan strandokra is, ahol nincsen tömegnyomor a turista szezon alatt sem. Remek homokos tengerparttal rendelkezik, amely jobbra helyezkedik el a várostól és ezen a részen számos tradicionális görög tavernát is találhatsz. A francia turisták előszeretettel járnak ide nyaralni és a nyár folyamán charter járat is közlekedik ide a Franciaországból.
      • Archanes — közepes népességű város a hegyekben, amely délre van Herakliontól, és a város központja kiemelt borkultúrával rendelkezik. Természetesen a területen számos szőlészet kapott helyet a hegyekben. Az óvárosában meglehetősen sok a velencei és török épület.
Kreta matala-beach

Matala strand – Kréta

Felső és alsó városok

A nagyobb kikötővárosokat és városokat leszámítva a települések nagy része dombra lett építve és nem közvetlen a vízpartra. Ez a kis taktika még az ősi időkből származik, melynek célja az volt, hogy a falu lakói képesek legyenek észrevenni a kalózok és más támadók közeledését. Így lehetőségük volt lerohanni a vízpartra megtámadni a partra szálló portyázókat, vagy felmenekülni a hegyekbe, ahova a támadók nagy része nem követte őket. Napjainkban(1960-70-es évektől) számos település a víz partjára kezdett építkezni a turizmus miatt. Ezek az új, de a vízszinthez közeli falukat kato-nak, míg a felső részén épülteket epano-nak nevezték el. A legtöbb város és falu a part mentén 2 részre osztható: felső és alsó részre. Amennyiben egy városba szeretnél eljutni érdemes hozzátenni, hogy kato vagy epano.

Kreta Balos - Gramvousa

Balos lagúna – Gramvousa

Kréta körbejárása

Legyél óvatos, ha Krétán szeretnél vezetni, mivel a helyiek nem igazán úgy vezetnek, mint azt ahogy Magyarországon megszokhattuk. Inkább gondoljunk a romániai utakra és közlekedési stílusra. A sziget nagy részén egy sávos autóút van( a nagyobb arányban használt autóutakat nemrég bővítették ki két sávosra), így nagyon gyakran találkozhatsz érdekes szituációkkal vezetés közben. A legegyszerűbben úgy tudod elkerülni ezeket az eseteket, ha lecsökkented annyira a sebességed, hogy gyorsan meg tudj állni. Ha a kétsávos úton közlekednél, akkor sem kell meglepődni, ha a helyiek az út közepén száguldanak veled szemben. A kereszteződéseknél érdemes kellőképpen lassítani, mert az elsőbbségadás sem a kedvenc fogalmuk. Amennyiben az út jobb oldalán tartózkodsz vezetés közben, akkor az autóbiztosító is szívesebben ismeri el az igazadat egy esetleges balesetkor. A rendőrök előszeretettel állítják meg a turistákat, viszont leginkább az autó papírjai érdeklik. Az utak minősége nem első osztályú, így gyakran találkozhatsz hullámos utakkal a dombos-hegyes szakaszokban.

Quadokat és motorkerékpárokat előszeretettel bérelnek a turisták, így az utakon nem egyszer fogsz velük találkozni. A hegyi és vidéki szakaszokon(tehát szinte mindenhol) kecskék, birkák, szamarak, kutyák könnyen lehetnek az úttesten, így egy-egy kanyar előtt érdemes ezeket észben tartani. Parkolás számos kihívást rejteget magában a városok területein és a központban meglehetősen nehéz parkolót találni. Érdemes a központon kívül található fizetős parkolókat használni és onnan besétálni a városba. Heraklion városában könnyű összeszedni vaskos büntetéseket egy-egy parkolás alkalmával, ha a közfenntartók úgy ítélik meg, hogy elállod az utat mások elől. Ettől függetlenül a legtöbb város szűk utcákkal van tele, ahol meglehetősen nehéz a vezetés, nem beszélve a helyiek vezetési stílusát.

Taxizás Krétán: A Taxi szolgáltatások nem nevezhetőek olcsónak a szigeten, sőt eléggé megkérik a fuvar árát. Minden egyes faluban, városban találni fogsz magadnak taxit, hiszen minden központban található taxi megálló. A taxisok a görög államnak dolgoznak és kilométer alapon történik náluk a számlázás. Amint beszállsz az autóba, már indítják is az órát. Ez azért is jó, mivel számos görög szigeten ez úgy működik, hogy a legtöbb taxis találomra mondd egy összeget, ha nem figyelmezteted arra, hogy be kéne kapcsolni a mérőórát. 2 tarifa van Krétán: az első tarifában reggel 5-től éjfélig, míg a másodikban éjféltől hajnal ötig. Az utak nagy részén angol és görög( a görög van először) szöveget használnak a táblákhoz.

kreta 2

FREE ROAMING FOR INTERNATIONAL CALLS!
Check out the best international Sim Cards and save up to 80% on your phone calls, go to roaming free sims and travelsim!

Buszozás Krétán: A tömegközlekedés igen népszerű Krétán, így a használatos menetrendet érdemes figyelni, mert ez a mérvadó. A buszsofőr a buszok számára kijelölt úton halad. A buszjegy olcsó(1 óra utazás 4-6€, 90 perc 7,60, 2 óra 45 perc 14 €. Távolság, megálló arányában kell fizetned). A legtöbb busz szolgáltatást a Kino Tamio Eisproxeon Leoforon vagy a KTEL biztosítja. A krétai buszmegállók igen egyszerűek, kivéve Heraklion-ét, amely 2 nagyobb állomással is rendelkezik(az egyik a városban közlekedő buszok számára, míg a másik pedig a távolsági buszoknak, melyet a KTEL biztosít).

Hajózás és komphasználat Krétán: Kréta számos komp összeköttetéssel rendelkezik, például: Pireuszból a Minoan Lines járataival Heraklionba, Chania-ba az ANEK Lines-sal vagy a Hellenic Seaways-szel, a LANE Lines-szal Ayios Nikolaos-ba és Sitia-ba. A LANE biztosít kompjáratokat Ayios Nikolaosból/Sitia-ból Rodoszra vagy más görög szigetre. Nyaranta naponta indítanak katamaránokat Heraklionból Santorini-be(2,5 óra menetidő körülbelül). A Peloponészoszi-félszigetről(Gytheio-ból) és Kythira szigetéről is indítanak járatokat a szigetre. Ez a járat a sziget nyugati részén köt ki a Kissamos kikötőben. A legtöbb görög kikötőből leginkább Heraklion, Chania, Sitia és Kastelli-Kassamosba indulnak a járatok. Mivel a délnyugati parttal nincsen út összeköttetés, így komppal helyettesítik ezeken a szakaszokon a közlekedést Paleochora, Sougia, Agia Roumeli, Loutro and Hora Sfakion-ba(Sfakia) felé. Kompos összeköttetés van továbbá Gavdos szigettel, amely Európa legdélebbi pontja(Tripiti fok)

kreta

Agios Nikolaos – Kréta

Kréta árak

Kréta Látnivalók

Kréta körül található szigetek

Kréta partjainál számos sziget,  szigetecske és szikla látható. Jó párat a turisták előszeretettel látogatnak, viszont néhány csak biológusok és történészek számára érdekes. Pár sziget pedig államilag védett területnek lett nyilvánítva. Pár ismertebb sziget a sok közül:

      • Gramvousa (Kissamos, Chania) a kalózsziget a Balos lagúnával szemben.
      • Elafonisi (Chania), amely megemlékezik egy hajóroncsról és az ottomán mészárlásról.
      • Chrysi sziget (Ierapetra, Lasithi),Itt található a legnagyobb libanoni cédrus erdő Európában.
      • Paximadia sziget (Agia Galini, Rethymno), a mitológia szerint itt született Apollo és Artemis.
      • Spinalonga velencei erődítmény látható itt és lepratelepnek is használták. Szemben látható a sekély vízpartot magáénak tudható Elounda
      • Dionysades szigetek, melyet természetvédelmi területnek nyilvánítottak
      • Gavdos a sziget 48 km-re található délre Hora Sfakion-tól és ez Európa legdélebbi pontja.

 Kréta időjárás

Kréta két éghajlati övezettel rendelkezik: a mediterrán és észak-afrikaival, de a sziget legnagyobb része a mediterrán éghajlathoz sorolható. A tengertől való távolság határozza meg a páratartalmat, de elmondható, hogy a nyár meglehetősen meleg, míg a tél enyhe, csapadékos. A hegyekben gyakori a havazás november és május között, de az alacsonyabban fekvő területeken meglehetősen ritka. Míg a hegyekben megmarad a hó egész évben, a part menti területeken a hó alig pár percig-óráig látható. 2004 februárjában ettől függetlenül olyan szélsőséges időjárás tombolt, hogy az egész szigetet hó fedte, ami nem igazán akart elolvadni.

Kréta déli részén a Mesara területe és az Asterousia hegyei már az észak-afrikai éghajlati zónában található, így sokkal többet süt a nap egész évben, A datolyapálmák egész évben tudnak teremni és nem szükséges őket Afrikába áttelepíteni a hideg időkben. Ierapetra környékén, ami a sziget délkeleti részén található kivételes mezőgazdasági körülmények uralkodnak és egész évben remek termést tudnak elkönyvelni, növény és zöldség különlegességekből egyaránt.

A táblázatban látható értékek statisztikai adatokat tartalmaznak, így ezek nem a legmelegebb értékeket mutatják, hanem statisztikai középhőmérsékletet hónapokra bontva.

Jan  Febr  Márc  Ápr  Máj  Jún  Júl  Aug  Szept  Okt  Nov  Dec
Legmagasabb  16  16 17 20 24 28 29 29 27 24 21 17
Legalacsonyabb  8 8 10 12 15 18 22 21 19 16 13 10

Kréta térkép

kreta terkep

 

 

FREE ROAMING FOR INTERNATIONAL CALLS!
Check out the best international Sim Cards and save up to 80% on your phone calls, go to roaming free sims and travelsim!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Vatikán Múzeum

FREE ROAMING FOR INTERNATIONAL CALLS!
Check out the best international Sim Cards and save up to 80% on your phone calls, go to roaming free sims and travelsim!

A Vatikán Múzeum (olaszul: Musei Vaticani) Vatikán városában(államában) található és több kisebb múzeumot foglal magában. Az itt található gyűjtemény a világ legértékesebb Rómához kapcsolódó gyűjteménye, mely már az ókortól kezdve felhalmozott régészeti kincseket mutatja be a látogatók számára. Felsorolni is nehéz az itt található népekkel foglalkozó kincseket, így ezt meghagyom mások számára, mert ehhez egy […]

FREE ROAMING FOR INTERNATIONAL CALLS!
Check out the best international Sim Cards and save up to 80% on your phone calls, go to roaming free sims and travelsim!